Hírek

„Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy. „
/Antoine, de Saint-Exupéry/
A Földünkhöz kapcsolódó minden nevezetes napról megemlékezünk, így került sor a víz témakörének, a Víz világnapjának megünneplésére március 22-én és a vízzel, víz takarékossággal kapcsolatos projekt szemléletű hetet szerveztünk.
A víz játékos megismerése ebben az életkorban nem is történhet másképp csak sok-sok játékos tevékenységgel, hisszük, hogy már ilyen kicsi korban meg kell tanítani a gyermekeknek a víz fontosságát, értékét, óvását.
A téma keretén belül foglalkozunk a vízi közlekedéssel, vízben és vízparton élő állatokkal, növényekkel, folyó és állóvizekkel, takarékos vízfelhasználással, vízszennyezéssel, vízzel kapcsolatos kísérleteket végeztünk. A nagyobbak a víz körforgását is megismerhették.
Ezekhez komplex módon terveztünk színes tevékenységeket, verseket, meséket, énekeket, dalokat, kézműves és mozgásos játékokat.
A csoportokban, folyosókon egy varázslatos, vizes, tengeri környezetet alakítottunk ki melyet a gyermekek és az óvodapedagógusok készítettek.
A hetet a Bóbita kórus tavaszi és víz témájú fellépése zárja pénteken.
 

Kedves Szülők!
Leendő elsősök részére négy alkalommal tartunk iskolacsipegető foglalkozásokat, melyekre az alábbi űrlapon keresztül jelentkezhetnek.
A foglalkozásokkal egyidőben a szülőknek is kínálunk programokat, melyek témáit, moderátorait szintén az űrlapon olvashatják. Ezekre az alkalmakra nem kell jelentkezni, szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Bármilyen témában kérdéseket tudnak küldeni az űrlap utolsó pontjában és a helyszínen is.
Az alkalmakat a jelentkezések sorrendjében töltjük be. Amennyiben egy alkalomra többen jelentkeznek, személyesen vesszük fel az érintettekkel a kapcsolatot másik időpont választása céljából.
Jelentkezés az iskolacsipegető foglalkozásokra: https://forms.gle/KVAkzyLn1qbCVcNA8
Emlékeztetőül jelezzük, hogy:
2023. március 1-jén intézményi tájékoztatót tartunk az Árpád Fejedelem tér 1. sz. alatti iskolaépületünk aulájában. Kezdés 17:00
Ugyanezen napon tartjuk első alkalomra jelentkező 40 gyereknek az iskolacsipegető foglalkozásunkat. Gyülekező: 16:45-től Árpád aula.
Kérdés esetén kérjük keressenek Bennünket bizalommal. Szeretettel várunk minden kedves szülőt és gyereket!
Üdvözlettel,
Vezetőség
+36 23 919 161 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook

Partnerek

Információk

Cím: 2092 Budakeszi, Zichy Péter utca 31.
Telefon: 06-23 451-505
Fax: 06-23 451-505
Vezető: Varga Valentina
Honlap:  pitypangsportovoda.hu
e-mail cím:  pitypangsportovoda@gmail.com

Irakozz fel hírlevelünkre

Értesülshetsz a legfrissebb eseményekről